TARTALOM
Intézményünk a tavaszi időszakban három hetet meghaladó projektet szervezett a 9. évfolyamos szakközépiskolás diákok részvételével. A tanórai és tanórán kívüli időszakot átölelő rendezvénysorozat témája a „Népek kultúrája” volt. A diákok a saját nemzeti kultúránk értékeinek felkutatása mellett kiemelt figyelmet fordítottak az európai kulturális örökségben történő elméleti és gyakorlati tájékozódásra. Feladatlapokkal, tevékenységközpontú csoportmunkával, aktív cselekedtetéssel bővítették ismereteiket a környező államok lakóinak sokszínűségéből.
ÚJDONSÁG
A projekt időtartama a korábbi évek projektnapjaihoz képest kiszélesedett. A téma megközelítésében a bevont kollégák segítő, irányító munkája a háttérből mozgatta a diákok együttműködő, kooperatív tevékenykedését. A tanulók szervezőkészsége, önállóságra való törekvése tudatosabbá vált a hetek teltével. A projekt zárásával egyidejűleg elkészített kérdőív kitöltése és pedagógiai elemzése is alátámasztja a programsorozat sikerét, a későbbiekben való folytatást.
A TÁMOP 3.1.4 pályázat keretében 3 hetet meghaladó projektet szerveztünk „A népek kultúrája” témában, melynek mottójául Cicero gondolatai szolgáltak:
„Mondd és elfelejtik
Mutasd meg és emlékeznek,
Vond be őket és megtanulják.”
Célunk az volt, hogy az egyes tanítási órákon és az azokon kívül megrendezett programokon a 9.b és 9.c osztály tanulói gazdag tevékenységi formákon keresztül ismerjék meg az egyes népek kultúráját.
Projektmódszerrel valósítsuk meg az intézmény Pedagógiai Programjában megfogalmazott nevelési célokat, a kompetencia-fejlesztést az egyes órákon. Mindvégig szem előtt tartottuk, hogy a 9. évfolyamon oktatott tantárgyak tantervi céljai korszerű munkaformák alkalmazásával valósuljanak meg.
Ízelítő a három hetes projekt eseményeiből a teljesség igénye nélkül:
- A testnevelés órán tett időutazáson átélhették tanulóink az ókori olimpiák hangulatát, a versenyszámokat és a legjobbak díjazását. Fejükre került a babérkoszorú is.
- A kémia órán készült plakátok, a gyűjtőmunka és a kiselőadások produktumaiban a téma: A népek italai.
- Magyar órákon is lehetőség nyílt páros vagy csoportos munkában az önálló ismeretszerzésre az interneten. Majd pedig a prezentációra az egész osztály előtt a reneszánszról. Nagy sikert aratott egy részlet előadása a Rómeó és Júliából.
- A 9. c osztály történelem óráin a projekt hetek alatt kiselőadásokat tartottak a tanulók képzeletbeli utazást téve Rómában. A 9. b történelem óráit az tette emlékezetessé, hogy korabeli öltözéket öltve meséltek tanítványaink a római hétköznapokról.
- Az éppen beköszöntő tavaszt és húsvétot idéztük dekorációk készítésével a német órákon, majd pedig a témához illő plakátok prezentálására került sor.
- Az énekórákon készült tablók ízléses termékei voltak a projektmunkának.
- Az angol nyelvet beszélő országok földrajzát angol órán ismerhették meg a diákok.
- Április 9-én közös kiránduláson vett részt valamennyi 9. osztályos, ahol megtekinthették Burgenland tartomány fővárosának, Eisenstadt-nak a nevezetességeit, hajózhattak a Fertő-tavon és gyönyörködhettek a hangulatos kisváros, Rust szépségeiben.
- A projekt záró napján a résztvevők - szüleik és német tanáraik jóvoltából - nemzeti ételkóstolón vettek részt.
A projekt értékelése a tanulók visszajelzése alapján
A programok végén természetesen kíváncsiak voltunk a diákok véleményére, hogy hogy érezték magukat a feladatok közben és hogy milyen új ötleteik lennének. Visszajelzésük a mi további munkánkat is segíti. Egy rövid kérdéssort állítottunk össze számukra, ennek az eredményét szeretném most ismertetni.
1-2. Mi tetszett a legjobban?
Az ábra is azt mutatja, hogy a diákok jól érezték magukat a programok közben, a válaszok alapján az ausztriai kirándulás tetszett a legjobban, de a változatos programok közül (görög tánc, ételkóstoló) mindenki találhatott magának kedvére valót.
3. Nem tetszett
Arra a kérdésre, hogy mi nem tetszett, sokan a plakátkészítést jelölték meg, azzal az egyszerű indokkal, hogy túl sokat kellett készíteni.
4-5. Milyen feladatokat vállaltál
A következő képen azt láthatjuk, hogy milyen feladatokat kaptak a diákok a projekt előkészítésekor, melyeket részben önállóan, részben társaikkal együtt, csoportmunkában kellett megoldaniuk. S hogy ez hogy sikerült, azt a következő ábra mutatja.
6-7. Hogyan tudtál együtt dolgozni…?
A válaszokból kiderült, hogy a csoportmunkát, mint egyfajta új tanulási formát a diákok hamar megkedvelték, a csoporton belül mindenki tudásának, képességének megfelelően, hatékonyan tudott dolgozni. Volt aki irányította, koordinálta a munkát, volt ötletgazda, szótárazó, rajzoló,de olyan is, aki inkább csak a háttérből támogatta a csoportot.
8-9. Volt-e konfliktus?
Az összmunka természetesen nem volt teljesen zökkenőmentes, de a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket hamar megoldották a diákok.
10-11. Mennyit tanultál a projekt során?
Örömünkre szolgál, hogy a tanulók többsége a három hét folyamán sok újat, érdekeset tanult.
12-13. Miért hasznos az új ismeret?
Olyan ismeretekre tettek szert, melyet további életük során is kamatoztatni tudnak.
Összességében hasznosnak találták a három hetes projektet, egyrészt megtanultak együttműködve, egymást segítve dolgozni, emellett sok új ismeretet szereztek az európai népek kultúrájáról, gazdasági életéről, az ott élő emberekről, szokásaikról. Ezeket az ismereteket később külföldi utazásaik során is hasznosítani tudják.
14-15. Milyen új projekttémát javasolsz?
Végezetül arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen új témában készítenének szívesen legközelebb projektet.



Népek Kulturája

