Idén ismét megrendezte iskolánk a hagyományos Adventi hangversenyét a Magyar utcai Szent Gotthárd Plébániatemplomban.
A hangversenyt a fúvósok kezdték Talpasné Süle Ibolya vezetésével. Ezt követően Bernáth Rita tanárnő köszöntötte a vendégeket. Elmondása szerint az Advent midig is fontos hagyománya volt az iskolának. Utána az alsósok alkotta Angyalkórus mutatkozott be, Puskás Jenőné vezetésével. A rendezvényen az iskola tanulói is számot adtak zenei tudásukról. Tenk Fanni 8. a osztályos tanuló Beethoven egyik művét játszotta a zongorán, majd később Chopin Álomkeringőjével kápráztatta el a közönséget.kívánt.
A Huszti család minden évben jelen van az eseményen. A család tagjai az egész világon bizonyították rátermettségüket. Huszti József Bécsben és Pozsonyban is játszott. Huszti Johannes Bécsben fagottozik. A család tagjai még Rafael és Immánuel Szilveszter. Miután a család játszott, alsó tagozatos furulyások muzsikáltak: többek között a Mennyből az angyalt is játszották. Ezt követően a Bolyai kórus elénekelte a Mindig is arról álmodtam, és az Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő című dalokat. A hangversenyt Tolcsvay László zenéjével zárták. Ezt követően Bernáth Rita tanárnő minden megjelentnek békés, boldog ünnepeket
Képek: Mozsolics Ádám, Paksa Balázs oktató

















