Iskolánk tantestülete az immár hagyományosnak mondható őszi kirándulás során ezúttal Burgenlandba, közelebbről pedig Bécs környékére látogatott idén október 14-én, pénteken. A csípős hideg ellenére a túrát izgalommal váró, kedélyesen csevegő tanárokkal telt meg a mosonmagyaróvári "nyomda"-megálló. Miután buszunk is előkerült, a mintegy 41 fős csapat Feketéné Besenyei Mariann vezetésével elindult Ausztria felé.
Első célpontunk Laxenburg volt, melyet másfél óra utazás után el is értünk. A Bécs környéki falu leginkább gyönyörű parkjáról, illetve a zöldövezet mélyén fekvő Franzensburg lovagváráról nevezetes, melyet II. Ferenc császár építtetett az 1800-as évek elején, s lovagok híján nyári nyaralólaknak, illetve múzeumnak szánta. A némi humort sem nélkülöző idegenvezetés során többek között megismerkedtünk a vár egyedülálló berendezésével és az uralkodócsalád viselt dolgaival is. A délelőtt nagy részét lefoglaló várlátogatás után Mödlingbe utaztunk, hogy Európa legnagyobb tavasbarlangjában csónakázzunk. A szinte teljes egészében kézzel kivájt barlangban forradalmunk évében, 1848-ban kezdődött a fehér-, illetve szürkegipsz kitermelése, melyet motorizáció híján csillék és bányalovak segítettek. A többek között a Három muskétás című mozifilm néhány jelenetének is helyszínt adó barlangban rövid csónak-kirándulást tettünk - s kevésbé fáztunk, ugyanis a barlang klímája állandó 9 Celsius fokos hőmérsékletével ezúttal kellemesebbnek bizonyult, mint a kinti időjárás. A magunkkal hozott, s a buszban elköltött hideg ebéd után Mayerlingbe utaztunk, hogy szemügyre vegyük Rudolf koronaherceg és szeretője, Vetsera Mária máig rejtélyes halálának helyszínét. A tragikus esemény az eredetileg vadászkastélynak épült, ma karmelita kolostornak helyet adó épületben történt, s az uralkodó, trónörökösével nem épp a legjobb viszonyt ápoló Ferenc József kápolnát építtetett a szóban forgó szoba helyére. Kirándulásunk utolsó állomásaként Badenbe látogattunk, hogy a közkedvelt fürdőváros nevezetességeit megtekintsük, s egyúttal szert tegyünk némi, az otthoniaknak szánt vásárfiára.
A tartalmas napot záró másfél órás hazaút után este hat óra körül szállhattunk le Mosonmagyaróváron, megköszönve idegenvezetőnk, buszsofőrünk és kirándulásunk szervezőinek segítségét.
A cikk képeit Paksáné Karcub Ágnes készítette. Kirándulásunkról további képeket a Duoinfo honlapján találhat.


















