Nemzeti himnuszunk születésének felidézésével ünnepelte iskolánk idén a magyar kultúra napját. A zeneszerző Erkel Ferenc gondolatait, nagy költőink hazaszeretetről írott verssorait, valamint a nemzetünkhöz való ragaszkodásunkat kifejező dalokat egyaránt felidéző műsort a szakképző évfolyam újságíró és pénzügyi osztályának tagjai adták elő. A Biacsics Elvira oktató által felkészített diákokhoz és hallgatóságukhoz egyaránt kegyes volt az időjárás.






Idén ismét megrendezte iskolánk a hagyományos Adventi hangversenyét a Magyar utcai Szent Gotthárd Plébániatemplomban.
Iskolánkban már több mint tizenöt éve a november hónap az egészség jegyében telik el. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor az átlagosnál több olyan programot szervezünk, ahol központi szerepet kap a mozgás, az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás. Testnevelő tanáraink különböző házibajnokságokat szerveznek, de tanárok és diákok is e hónapban mérik össze tudásukat, idén egy röplabda meccs keretében küzdöttek. Miután a diákok leszavazták a teremhokit, aerobic, focitorna, és asztalitenisz színesítette még a programot. A sport mellett előadásokat is hallgathattunk az egészség témakörében.
Intézményünk november 16-án, szerdán tartott nyílt napot leendő középiskolásoknak. Több mint 180 tanuló, illetve szülő érdeklődött az intézmény adta lehetőségek felől. Iskolánk számára nagy örömöt jelentett, hogy ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.